Terepasztal építésének kezdeti lépései
Segítséget/ötletet szeretnék adni kezdő modellező társaimnak, hogyan is kezdjenek el egy terepasztal építést, mik a legfontosabb paraméterek és nem utolsó sorban mindez megvalósítása optimális esetben milyen sorrendben is kellene történjen.
Előre bocsátom Mindenkinek, az alább leírtak az Én eddigi tapasztalataimon alapszanak. Egy terepasztal kivitelezése számtalan más módon is elvégezhető csak kevesebb sikerrel !
Ebben a részben a terepasztal tervezés fontosabb fázisairól osztom meg Veletek a tapasztalatom. Pontokba foglalom össze, mikkel is kell legfőképpen számolni a tervek elkészítésénél.
Első pont: Az első és legfontosabb tényező a terepasztal méretének pontos behatárolása, azaz mekkora hely áll rendelkezésünkre mindennek megvalósítására. A tapasztalat azt mutatja egy átlagos hazai modellező pont a többszörösét szeretné megépíteni, ráépíteni, mint amekkora hely rendelkezésére áll.
Második pont: Mekkora szerelvényekkel is szeretnénk nagy átlagban játszadozni? Példa: adott a hazai Modellező, aki „Magyaros” témában szeretne építeni, mert csupa magyar vonatkozású gördülő állománnyal rendelkezik. Na most egy alap szerelvény optimálisan legalább egy mozdony és három személykocsiból áll. H0 méretből kiindulva egy mozdony (pl. V43) 18 cm, ehhez adjunk még hozzá három darab közkedvelt kocsit, aminek darabja átlag 27 cm, tehát összesen egy szerelvényünk már 99 cm hosszú.
Harmadik pont: A vegyük figyelembe a gördülő állományunk (első sorban mozdonyaink) átlagának minimális ív sugarát, amin képesek elmenni siklás nélkül is. Ez azért nagyon fontos, mert a játék élményt akár teljes mértékben tönkre teheti egy rosszul épített pálya a sok siklás miatt. Ha egy mozdony gyári minimális ajánlott ív sugara 421mm, akkor ne gondoljuk, hogy ez nálunk kisebben is el fog menni. Ráadásul a megadott gyári értékkel is csak akkor fog rendben működni a vonatunk, ha megfelelő precizitással lett a pálya lefektetve és nem nehezíti a helyzetét még egy emelkedő is. A lényeg, hogy amivel játszani szeretnénk, az asztalunkon annak a gördülő állománynak megfelelő ív sugarúnál kisebb íveket ne tervezzünk be! Egy átlagos gördülőállomány minimális ív sugár igénye tapasztalatok alapján 460-480mm ami átlag legalább R3 ívnek felel meg. Ha kisebbet tervezünk bele elég sok kompromisszumot kell később kötnünk e miatt.
És akkor tervezzünk: Elkezdhetjük a rajzolgatást. Tudjuk hova kell elférnie, mekkora lehet a legkisebb ívűnk és legrövidebb hossza is megvan a fő állomásunknak. Erre a célra az idehaza legismertebb két program a „Scarm” és a „Wintrack”. Tökéletesen használhatóak már rövidebb ismerkedés után is alap tervezésre. Nem kell tőle félni. Aki idegenkedik, ettől annak marad a kockás papír és különböző speciális vonalzók, körzők használta. Ha ezek egyikét beszereztük kezdhetjük a tervezést. És itt jönnek az eddig nem látott bajok, problémák….. Szinte semmi nem akar elférni abból, amit szeretnénk az asztalon látni. Kezdjük tehát a rajzolást az állomásunk elhelyezésével. Ha tudjuk, hogy 1 méteres szerelvénnyel fogunk játszani, akkor legalább egy ilyen hosszúságú vágánnyal rendelkezni kell a tervnek. Ha ez nincs meg a szerelvényünk az állomáson megálláskor mindig rajta lesz a váltókon és ezzel teljesen megakadályozzuk másik vonat közlekedését. Próbáljuk meg eldönteni az állomás hány vágányos lesz majd, mert a vágányok számával jelentősen növelni fogjuk a hosszt a hozzá kapcsolódó váltók méretével. Természetesen vannak íves, hármas és angol váltók is a kínálatban, amik beépítésével rengeteg helyet nyerhetünk. Hosszas rajzolgatás után eljuthatunk egy olyan nyomvonal tervhez, ami megfelelő lehet számunkra. Ha valakinek ez mégsem menne, annak tanácsolom, vegye igénybe más modellező Társ segítségét a tervezéshez. Aki ismeri és jártas a nevezett programokban annak egy kisebb terv elkészítésére akár 2-3 óra is elegendő lehet.
Minden más tényezőre, mint például a vágányrajz, váltók és egyéb épületek elhelyezésére azért nem térek ki a tervezésben, mert erről azt vallom egy terepasztalnak kinézetét tekintve csakis kizárólag saját magunknak kell megfeleljen.
Kicsi Medve Joó István
vissza a blogra