Jelzővezérlés megoldása, elektronikák közötti különbségek!
Sokunk fejében megfordult már egy jelzővezérlés kiépítéséhez milyen elektronikát is alkalmazzunk? A kérdés már csak azért is lehet kiemelkedően érdekes, mert a legtöbb gyártónak legalább kettő, de olykor három típusú elektronikája is alkalmas jelzők vezérlésére, csak nem mindegy, hogy!
Manapság a számítógépes irányítás meglehetősen gyorsan terjed a hazai vasútmodellezésben is. Legfontosabb előnye a nagyobb pályák, illetve a nem látható részek irányításában rejlik hiszen ezeket vizuális láthatóság hiányában alap esetben nem tudjuk nyomon követni. A vezérlőpult kiépítése mára meglehetősen bonyolultnak számít, valamint komoly kábelezést igényel, ami óhatatlanul hozza magával a meghibásodási lehetőségek tárházát. És ha már számítógépes irányításnál tartunk akkor kerülnek előtérbe az elektronikák.
A példában említett jelzővezérlésnél maradva az alábbi lehetőségeink vannak gyári elektronikák tekintetében. Három, idehaza jól ismert példát ismertetek:
– jelzővezérlő elektronikák ( pl. Digitools DigiSignal / ESU Signal Pilot / Roco Signal )
– switch ( pl. Digitools DigisSwitch / ESU Switch Pilot / Roco Switch )
-egyéb világítás vezérlő ( pl. ESU Ecos Extension )
Most pedig a teljesség igénye nélkül néhány szót a különbségekről:
– Gyári jelződekóder alkalmazásánál a gyártó által előre feltelepített programmal ellátott dekódert kapunk, amihez célirányosan a jelzők bekötéséhez is kialakított csatlakozások állnak rendelkezésünkre. Megfelelő beállítás esetén képes az adott ország összes jelzésképét megjeleníteni. Továbbá számos extra opcióra is képes, mint például a fények halványulása vagy sima kapcsolása. Ez a leg kézenfekvőbb és leg tökéletesebb megoldás jelzőink vezérlésére.
– Switch dekóder alkalmazása a másik lehetőség. Itt azonban már tudnunk kell, hogy elsődlegesen nem jelzők vezérlésére lett kitalálva, hanem különböző eszközök vezérlésre, mint a például a legszélesebb körben ismert váltó motorok működtetéséhez. Azonban a gyártók meglehetősen széles programozhatóságának köszönhetően igen sok más eszköz használatára is alkalmassá tették. Azaz jelzők fényének vezérlésére is tudjuk használni. Itt viszont már nem kapunk semmilyen előre telepített programozást. Minden kimenetet manuálisan kell hozzá rendelnünk és számtalan más extra opcióról is le kell mondjunk. Ha az adott ország minden jelzésképét szeretnénk megjeleníteni vele, akkor bizony komolyabb programozást igényelne és nagyobb összegbe is kerülne a végső cél elérése. Alkalmazása mégis azért terjedt el, mert több helyen anyagi okokból nem vásárolják meg a megfelelő, valóságban oda illő jelzőket a terepasztalra, így elegendő a klasszikus piros/zöld funkció. Ebben az esetben már általánosan 8 kettő fényű jelzőt tudunk vezérelni az alap 4 jelzőhöz viszonyítva, ezzel csökkentve az elektronika szükségletét.
– Egyéb világítás vezérlők. Természetesen ez sem kifejezetten jelzők vezérlésére lett megalkotva. Több gyártónál is rendelkezésre állnak például házak világításához, véletlenszerű kapcsolgatására kitalált elektronikák. A lényeg ezeknél az eszközöknél, hogy a kimenetekre kötött „sima” izzók/LED-ek helyett akár jelzőket is köthetünk. Legtöbb esetben akkor gazdaságos alkalmazása, ha az elektronika kimeneteinek száma több, mint a jelzővezérlőknél, illetve switch-nél lévő kimenet, azaz még több fényt tudunk vele kezelni, vagyis egy elektronikával 8 jelzőnél többet vagyunk képesek vezérelni. Ez az alkalmazás meglehetősen ritka.
Szeretném leszögezni, hogy a fent leírtak általánosan értelmezendőek. A gyártók elektronikái közt óriási különbségek vannak mind a kimenetek számát, mind extra opcióit figyelembe véve. Általánosan a gyártók közti áreltérések viszont meglehetősen csekélyek. Ezért érdemes megfontolni mely gyártó mellett tesszük le a voksunkat. A G-OLD Vasútmodell elsődlegesen az ESU elektronikát javasolja a nagyobb méretű, komoly terepasztalok vezérlésére! (ez a privát véleményünk, nem vitaindítónak szánom!)
Kicsi Medve Joó István
vissza a blogra